Farkas Bertalan és Magyari Béla, 2

Magyar űrhajóshoz kiegészítés

1.

Az előadásokon szinte kötelező kérdés volt, hogy miért Bercit választották az űrrepülésre. Béla mindig mosolyogva válaszolt: „Az Állami Bizottság elnöke azt mondta, hogy repüljön az, amelyik bajuszos. Mivel ez nem döntött, akkor nézzük meg a születési évüket. Mindkettőnk 1949-ben született. Akkor döntsön a hónap. Az is egál, mert augusztus. Végül a nap döntött. Berci 2-án, én 8-án születtem.”
De volt egy másik válasza is: „A repülés előtt tiszta szesszel kell lemosni az űrhajóst. Bercinek – mivel mindig vékonyabb volt nálam – elég volt fél liter, nekem meg legalább három liter kellett volna. Viszont akkoriban volt a takarékossági világnap, ezért megspórolhattak két és fél liter tiszta alkoholt.”

2.

Egy esti „szabad foglalkozáson” a Szaljut–6 űrállomáson nagy veszélybe került Farkas Bertalan férfiúi büszkesége. Kubaszov, Rjumin és Popov elhatározták, hogy egy lemezvágó ollóval megszabadítják a bajuszától. Nyomban neki is láttak a borbélyi műveletnek, de Berci nagy nehezen meggyőzte őket arról, hogy ha bajusszal indult el Bajkonurból, akkor bajusszal illik is visszatérnie a Földre. Az alkalmi borbélyok végül beérték egy kis stuccolással a bajusz két végén.

Amikor még mindketten bajusz nélkül voltak pilóták. Balról (kissé elől): Magyari Béla mellette Farkas Bertalan. A kép érdekessége, hogy a magyar jelöltekből még egy látható rajta; Buczkó Imre (jobbról a harmadik) (HM)

3.

Kevesek által ismert tény, hogy a magyar űrhajósok részére elő volt készítve egy amatőr rádiós kísérlet is. El is készültek mindkettőjük számára a QSL-lapok. A szovjetek azonban – antennahibára hivatkozva – nem engedélyezték az első világűr–Föld rádióamatőrős összeköttetést.

4.

A hét magyar jelölt közül Farkas Bertalan és Neumann György között volt a legszorosabb baráti kapcsolat. Abban egyeztek meg, hogy bármelyikük feljut a világűrbe, magával viszi ezt a fotót. 1980-ban Bercinek sikerült, és az ötszögű pecsét igazolja, hogy a kép valóban ott volt a Szaljut–6 űrállomáson.

5.

Kiállításaimon a legnépszerűbb vitrin az, amelyik az űrételeket és -italokat tartalmazza. Az újságírók kedvenc témája a magyar zselés cseresznyepálinka, amely szintén ott látható a vitrin közepén, tubusban. Az előkóstoló Valerij Kubaszov volt. Elégedetten nyilatkozta: „Nagyon finom, de minek zselés változatban elkészíteni, jó az úgy folyékonyan is.” Végül a tubusos cseresznyepálinka helyett Unicum került fel a Szaljut–6 űrállomásra.

6.

Űrrepülése után sokan kértek tanácsot Farkas Bertalantól. Az egyik levélben egy édesanya arról panaszkodott, hogy amióta kisfia megtudta, hogy az űrhajósok nem fürdenek naponta, azóta nem hajlandó az esti mosakodásra. Berci levélben válaszolt: „Igaz, hogy az űrhajósok nem fürdenek naponta, de azért nagyon alaposan tisztálkodnak speciális folyadékkal átitatott törlőkendővel, és hetente kétszer esznek spenótot!” Az anyuka hálálkodva köszönte meg a segítséget. A kisfia ugyanis a fürdést választotta – naponta!