Farkas Bertalan űrrepülésének tudományos kísérletei
Farkas Bertalan űrrepülésének tudományos kísérletei
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 1980. május 26. és június 3. között hajtotta végre űrrepülését, melynek során hat napig a Szaljut–6 szovjet űrállomás fedélzetén dolgozott. Repülése rendkívül sikeres volt, elsősorban azért, mert a hazai szakemberek gazdag tudományos programot állítottak össze számára, amelyet sikerült maradéktalanul végrehajtania. Több kísérlet évtizedekre meghatározta az adott szakterület hazai fejlődését.
A magyar űrrepülésre készült el a KFKI-ban a Pille dózismérő első példánya. Ez a hordozható eszköz volt az első, amellyel az űrhajósok a világűrben tartózkodásuk közben tudták megmérni a szervezetüket érő sugárzás mennyiségét. (Korábban az űrhajósok csak a detektort vihették magukkal, az eredmények kiolvasása a berendezések nagy mérete miatt csak az űrrepülés után a Földön volt lehetséges.) A Pille műszer olyan sikeresnek bizonyult, hogy azóta több példánya is járt különböző űreszközökön a világűrben, sőt a Nemzetközi Űrállomáson jelenleg is Pillével mérik az űrhajósok sugárterhelését.
Fontos kísérleti eszköz volt a Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutatóintézetben és a Medicor Művekben készített Balaton műszer, amellyel az űrhajósok munkavégző képességét mérték. A mindössze 420 g tömegű, kézben tartható műszer különböző feladatok végrehajtása közben mérte az űrhajósok reakcióidejét, a bőrük galvanikus ellenállását és a pulzusszámukat. Az eredmények az űrhajós pillanatnyi szellemi teljesítőképességét jellemezték. Az említett két intézet készítette el a Diagnoszt nevű, hordozható készüléket, amellyel az űrrepülőtéren start előtt, illetve a leszállóhelyen, közvetlenül az űrhajósok Földre érkezése után mérni és regisztrálni lehetett a különböző testfunkciókat (hallás, testhőmérséklet, reflexidő, vérnyomás, pulzus, EKG, EEG, légzésfunkció stb.). Az orvosbiológiai kísérletek közé tartozott az Interferon kísérlet is, amelyben az interferon nevű fehérjék viselkedését vizsgálták a súlytalanságban. Az űrhajósok egészségügyi kiválasztása során szerzett tapasztalatok és e kísérletek eredményei biztos szakmai alapot jelentettek a következő évtizedek hazai űrorvostani kutatásaihoz.
Anyagtudományi vizsgálatokat végeztek az Eötvös és a BeaLuca kísérletekben. Az űrállomás fedélzetén rendelkezésre álló Szplav és Krisztall kemencékben különböző fémekből összeállított anyagmintákat olvasztottak és szilárdítottak meg. Vizsgálták a kialakuló kristályszerkezetet és azt, hogyan keverednek egymással olyan fémek (alumínium és réz), amelyek jelentős fajsúlykülönbségük miatt földi körülmények közt nem keverednek egymással. Érdekes, hogy az űrállomásról visszahozott minták kiértékeléséből készítette doktori értekezését Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartaléka volt. Ugyancsak az űrkísérletek során szerzett tapasztalatok felhasználásával készült el a Miskolci Egyetemen egy hasonló anyagtudományi vizsgálatokra alkalmas, korszerű, ún. sokzónás kristályosító berendezés, amelyet földi kísérletekben a NASA is használt.
Az Erőforrás kísérletben a Szaljut–6 rögzített fedélzeti kamerájával, a Bioszféra kísérletben pedig kézi kamerával, az űrállomás ablakán keresztül fényképezett a magyar űrhajós különböző földfelszíni alakzatokat és jelenségeket. A kísérletek előkészítése és az eredmények feldolgozása teremtette meg az akkori Földmérési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumában, majd más intézményeknél és cégeknél az elkövetkező évtizedekben folyó, sikeres távérzékelési munkák alapját.
